Az anime jelenlegi -változó- formájában a mangához képest kissé késleltetve, a második világháború követő zaklatott lelki világú Japánban alakult ki (pl. számos műben megfigyelhető a gombafelhő, pl.: Akira. - ez a rajzfilm a 80-as évek egyik nagy anime disztópiája, amikorra a feszült társadalmi helyzet bizonyos alkotókból fokozott borúlátást váltott ki. Sötét jövőkép, de jól kifejezi, milyen mélyen benne él a japán társadalomban a nukleáris csapástól való félelem. Más rajzfilmek közvetlenül a bombatámadásokat dolgozzák fel, példaképp említve a Barefoot Gen). A japán animáció rajzstílusa a japán képregényművészetből vezethető le.. A manga, mint rajzstílus a hagyományos japán fametszetekre, és tekercsekre rajzolt történetek és kompozíciók stílusát (a sajátosságok nagy részét innen származtathatjuk), valamint az akkori amerikai képregénystílust ötvözte.

Osamu Tezuka tekinthető a műfaj atyának. Első (fekete-fehér) képregényei a megszólalásig hasonlítanak az 1930-1940-es évek amerikai rajzstílusára.

Osamu egy nagyon vizuális forma létrehozásával kísérletezett. A női alakok ábrázolásánál a korabeli amerikai szexideált vette alapul (pl. Betty Boop): nagy kék szemű, szőke és karcsú. Megfigyelhető, hogy ezt a jó és gonosz szereplők közötti megkülönböztetésre is használják, ti. a gonoszoknak keskeny szemük van. Tulajdonképpen a képregény rajzolási stílusát vitték át az animációs filmekbe. A nagyon alacsony költségvetés egészen egyedi animációs stílus kifejlesztését eredményezte, ahol olyan hatáselemeket alkalmaznak, amelyek szinte észrevétlenül kevés rajzolást igényelnek. Így a mozgás illúzióját, annak elképzelhetetlenné nagyításával ábrázolják: a szereplő szinte mozdulatlan, miközben körülötte egy elmosódott háttér kavarog eszeveszetten. Lassításokat alkalmaznak, vagy hatalmas állókép pásztázásával fejezik ki a drámaiságot, a csend és mozdulatlanság által. Eközben Amerikában az egyre precízebb animáció kidolgozásán fáradoztak, és fáradoznak ma is. Így egy új ábrázolás és látásmód, egy új stílus született.

Ekkora, a későbbi években válik el jelentősen a két ország animációművészete. Míg Amerikában (és az általános nyugati konzervatív világban) úgy tekintenek a képregényekre és a rajzfilmekre mint gyermeki szórakozására, addig Japánban mindenki tisztában vele, hogy a műfajnak van egy rétege, amire felnőttes tartalom (és ez nem csak az erőszakra és az erotikára, hanem sokkal inkább a gondolatvilágra értendő) és az egyre filmszerűbb rendezésmód a jellemző. Ennek jó példája a Neon Genesis Evangelion vagy a Szentjánosbogarak temetője (Grave of Fireflies 1988), egy komoly háborús dráma, ami két gyermek tragédiájáról szól, akik elvesztették szüleiket.